Published in Hungary - Social interactions and entertainment - 05 Jun 2019 00:28 - 4
2020-ban, a száz éves évfordulón hatályát veszti a trianoni szerződés
A békeszerződésben sehol nincs erre utaló szöveg, és időkorlátot sem jelöltek meg semmire. Azaz az akkor kialakított határokat véglegesnek tekintették.Az 1947. február 10-én aláírt, a II. világháborút lezáró párizsi békeszerződésben rögzítették Magyarország határait, kiegészítve azzal, hogy három falu Csehszlovákiához került. Így tehát ma már ez a szerződés az érvényes.A rendszerváltás óta pedig a kormányok alapszerződést kötöttek a szomszédos országokkal, amiben szintén rögzítették, hogy a közös határok sérthetetlenek, területi követelésük nincs.

Support
LackoaNemethLackoaNemethLackoaNemethPink PantherHonfoglaloKatindingoNabuccooFrencoFrencoComments (4)
A nagy túrókat. Ami összetartozik, az össze is fog állni!
Egyet értek előttem szólóhoz! A nagy túróst a Franciáknak és vele együtt a Tolvaj románoknak!
Egyelöre a ahtaron belül sem tudunk összeallni.
Igaz amit írtál Zotya63! Egy lehetőségünk volna a népesedés politika! Mert azé a világ aki teleszüli!