국가 Hungary - 사회적 상호작용 및 오락 - 09 May 2017 06:02 - 13
Sziasztok!
A napokban felmerült több ember részéről az igény az üzenőfalon, hogy létre lehetne hozni egy egy elitegységet, amelyben a nagy erővel és/vagy nagy “Intelligence”-cel rendelkező polgárok kerülnének. Ezzel kapcsolatban kidolgoztam egy javaslatot, amit elküldtem naton-nak és ezt a mai napon átbeszéltük. Ennek eredményét szeretném számotokra közölni:
A tervek szerint a jövőben két nagy, állami MU lenne. Egyrészt megmaradna a HunArmy a kisebbek és nem olyan aktívak számára. Ennek az egységnek a feladata az RW-k tartása és a magyar csaták ütése lenne. Ide leginkább a kisebb játékosokat várnánk, ezen belül működhetne a tutorálás, illetve 25-ös szintig ételt, illetve kedvezményes árú házat kapnának a játékosok, a századosok pedig mentorkodnának a kisebbek felett.
Ezek mellett létrejönne az “Elit”. Mint ahogyan a neve mutatja, az erősebb, aktívabb játékosokat tömöríti a század, amelynek három nagy egysége lesz:
Ezek mellett a századokban fontosnak tartjuk, hogy akciósan tudjunk egymásnak házpakkokat, illetve más ellátmányt biztosítani. Az elit számára elkészültek az egyenavatarok, egységenként eltérően.
Egyelőre ennyit, hamarosan létrejön a HunElit MU, amennyiben érzel motivációt arra, hogy bármilyen módon segíts, vagy százados légy, kérlek írj nekem!
Üdv,
Progabesz

- Sereg
Flotta
Tengerészgyalogság

후원
RothbartFlyingCangarooHuMaViPew PewGottfried BouillonAdramalekBaby JesusVogelkiller댓글 (13)
![](/public/upload/citizen/1884.jpg)
Hajrá!
Az egység számára fontos csatákban osztásokat szervezünk ez állami pénzből lesz? Illetve egyúttal azt is jelenti, hogy a gyengébbek nem kapnak majd fegyót a fontos csatára?
Mégegy kérdés: Akinek csak a tengerész ereje topos, de a szárazföldi nem, az is csatlakozhat?
![](/public/upload/citizen/0.jpg)
Szia!
Igen, állami pénzből lesz, naton mondta, hogy van rá keret. Természetesen a kisebbek is kapnak fegyvert, ha fontos csata van, de a sebzés/arany tekintetében az Elit század produkálhat jobb arányokat.
Természetesen csatlakozhat, számukra van a Flotta rész ![Smile](/public/game/smilies/1.gif)
![Smile](/public/game/smilies/1.gif)
![](/public/upload/citizen/7350.jpg)
o7
remélem jó avatárok lesznek, mert egyelőre ragaszkodom a mostanihoz
nagyon el lett találva. Más: A Hussar században az az ötlet is tetszett, h goldért harcoljunk, de ez szövi mellett harcolva pofátlanság gondolom, ellenség mellett meg nem ütök
Kell a gold ![Smile](/public/game/smilies/1.gif)
![Smile](/public/game/smilies/1.gif)
![Smile](/public/game/smilies/1.gif)
![Smile](/public/game/smilies/1.gif)
![Smile](/public/game/smilies/1.gif)
![](/public/upload/citizen/0.jpg)
Lesz lehetőség goldért harcolni
Elsőnek ilyen típusú avatarra gondoltam:
http://imgur.com/NXwPWOF
A három hadnemben változik a koszorú színe
![Smile](/public/game/smilies/1.gif)
![](/public/upload/citizen/15836.jpg)
s mire a tengereszgyalogsag?
![](/public/upload/citizen/34926.jpg)
én azt várnám hogy utazós lesz, megkarmolni egy rw-t vagy ilyesmi.
![](/public/upload/citizen/0.jpg)
A tengerészgyalogság osztagban olyan játékosok lennének, akiknél egyaránt az erő és az Intelligence is magas, így az ő osztaguk oda üt, ahová éppen a fontosabb
![](/public/upload/citizen/0.jpg)
És várható valami változás a hadügyben, vagy csak a szokásos szövetségessegítés megy majd állami pénzből a megvásárolt tagokkal?
![](/public/upload/citizen/12657.jpg)
Ez azt jelenti, hogy készítünk 3 új MU-t vagy egybe lesz mindenki és sorsoljuk majd, hogy melyik szerint lesz a DO? ![Laugh](/public/game/smilies/3.gif)
![Laugh](/public/game/smilies/3.gif)
![](/public/upload/citizen/0.jpg)
Ez azt jelenti, hogy lesz egy MU, amelyben naponta kimennek a prios csaták körüzenetben. Majd ennek megfelelően a századosok fogják beállítani a DO-t, a csata kritikus részére.
![](/public/upload/citizen/2017.jpg)
A do nem minden, 50 ütés, nem túl nagy hátrány annak se akinek nem oda szól majd a prio.
Tervezek háborúzni, remélem összejön valami értelmes dolog.
![](/public/upload/citizen/16937.jpg)
Szerintem időpocsékolás.
Ugyanezt meg lehet csinálni a meglévő hunarmyban.
Nem értem miért erőltettek még egy századot egy apró közösségben mint a mienk.
Ha csak azért is akkor meg ott van a Huszár század, nehogy új századot alapítsatok már.
Nézd mi lett a Huszár századból. Az ilyen fellángolások nem sokáig tartanak, de áldásom rá. Hajrá