Szegény Zacsek olyan leverten állított be hozzánk, mint egy leváltott
miniszter. Közben köhögött, tüsszögött, és úgy remegett, mint a
kocsonya, annyira megfázott a Dunán.
– Mi van, Zacsek, felcsapott horgásznak télvíz idején? – csodálkoza atata. –
Talán menyhalat akart akasztani, aminek most van a szezonja?
– Nagyobb zsákmányra fentem a fogam, mint egy nyamvadt menyhal, Gyula zomzéd –
rebegé a náthás Zacsek, és úgy lehajtá az elébe tett lélekerősítő
kisüstit, hogy egy csepp sem maradt a pohárban. – Igazi kincsekre
vetettem ki a hálóm!
– Jól van, Zacsek? – kérdé aggódva atata. – Orvos már látta?
– Nem kell aggódni, zomzéd, nem diliztem be, semmi bajom! Tudom, hogy furcsán
hangzik, de euróbankókra vadásztam. Maguk is biztos olvasták, hogy
Bécsben százezer eurót találtak a Dunában, a járókelők vették észre az
úszkáló bankjegyeket. És máig sem jelentkezett a tulajdonos! Gondoltam,
hátha néhány gazdátlan ezres leúszott hozzánk.
– Na és, milyen eredménnyel járt az akció?
– Sajnos, semmilyennel. Hiába meresztgettem a szemem, hiába szűrtem a vizet egész
délután a merítőhálómmal, csak ronda nejlonzacskókat fogtam ki. Úgy
látszik, a smucig osztrákok mind kihalászták. Igazán gondolhattak volna
ránk, délebbre élő csórókra. Sajnos, mindig így van az életben: az jár
jól, akinek már úgy is van. Vagy ahogy mi, telepiek mondjuk: a kutya is
odaszarik, ahol nagyobb a rakás.
– Kár ezért siránkozni, Zacsek. Örüljön, hogy megúszta ezt a buta kalandot
tüdőgyulladás nélkül. Mit is kezdett volna több ezer euróval? Csak
gondot jelentett volna, hogy melyik bankba helyezze letétbe.
– Vagy retteghetett volna, hogy betörnek magukhoz, mint a múltkor a Takács
szomszédhoz – fűzé hozzá amama. – Még a Takácsné ezüst rókáját is
elvitték, pedig csak festett csincsilla volt.
– Megörültem volna én már egy százasnak is, zomzédzony – legyinte a
reményvesztett Zacsek. – Fedezte volna az ünnepi bevásárlást. Az anyósom
úgyis már kezdi emlegetni, hogy milyen karácsony az, sült pulyka
nélkül? Az unokahúga Amerikában él, és minden évben elküldi az ünnepi
terített asztalról készült képeket, középen a hatalmas pulykával. Pedig
mondtam neki: anyuka, ez nem Amerika, és azon a pénzem, amibe egy ilyen
pulykagólem kerül, kifizethetném a gáztartozásomat! De ha maga annyira
ragaszkodik pont egy ilyen jószághoz, akkor vegyen fel a bankból a
félretett atyai örökségéből.
– És megfogadta a tanácsát a kedves anyósa? – érdeklőde amama.
– Esze ágában sincs! Azt mondta, hogy akkor inkább beéri sült csirkével, mert
azt a pénzt saját díszes temetésére tartogatja. Mert attól fél, hogy mi
majd akkor is takarékoskodni fogunk.
Kovács anyósát megrúgja a ló, és az öregzony belehal a sérülésbe. A
temetésre nagyon sokan elmennek, még a környező falvakból is.
– Mennyi ember! – csodálkozik Kovács barátja. – Ennyire szerették az anyósodat?
– Ugyan! Mind a lovamat akarja megvenni.
Ámde nemcsak a Zacsek volt ilyen peches a héten, hanem a Gasity miniszter is.
Úgy repült a kormányból, mint egy űrhajós, akit kilőttek a világűrbe!
– Végre valaki megbűnhődik a nők sértegetése miatt – állapítá meg elégedetten
amama. – Egyedül a Vucsics Sanyikát sajnálom, amilyen érzékeny lélek,
nehezen tudja majd túltenni magát a dolgon.
– Ugyan miért sajnálod a miniszterelnököt, Tematild? Csak elvégezte azt, amit
meg kellett tennie ebben az esetben, amikor egy munkatársa súlyosan
kompromittálta a kormányt.
– Azért sajnálom őt, Tegyula, mert mint maga mondta, a legjobb barátját kellett
menesztenie, aki kiválóan végezte a munkáját. És azt is bevallotta,
hogy ez nagyon megviseli lelkileg. Még el is sírta magát a kamerák
előtt. Gondolom, hogy egymás vállára borulva zokogtak, amikor közölte
vele a kirúgását. Hol talál megint egy ilyen jó barátot?
– Madarat tolláról, embert barátjáról – idézé atata a népi bölcseletet. – Én a
helyébe nem nagyon dicsekednék egy ilyen baráttal. Annyi stiklije volt
már ennek a műveletlenségéről elhíresült pártfunkcinak, hogy már régen
ki kellett volna tenni a szűrét a kormányból. Ami pedig a sopánkodást
illeti, egy miniszterelnök nekem ne érzelegjen, ha le kell váltani a
hibázó munkatársat, hanem álljon a talpára és cselekedjen.
– Én csak azon csodálkoztam, hogy nem tagadta le a megszégyenített
újságírónőre tett sikamlós megjegyzését – szóla a Zacsek. – Azt, hogy
„szereti, ha az újságírónők letérdelnek előtte”. Mondhatta volna
például, hogy a tudósítók kiforgatták a szavait, amelyeket kiragadtak a
szövegkörnyezetből. Aztán kérte volna a hazugságvizsgáló használatát,
ami természetesen azt mutatta volna ki, hogy igazat mondott. Így
megúszhatta volna a kirúgást.
– Meg is tette volna, Zacsek, ha a kamera vesztére nem vette volna fel a jelenetet.
Jaés még egy érdekes jelenetet örökítettek meg a kamerák a héten! Ezen röhög
az osztály meg a fél világ: a horvát Helsinki Bizottság tiszteletben
megőszült elnökének lecsúszott a nadrágja pont akkor, amikor a csinos
Kolinda elnök zonnyal fényképeszkedett!
A Zacsek ezt úgy kommentálta, hogy szívesebben gyönyörködött volna a bikinis Kolindában, mint a gatyás öregúrban.
Egy nyugdíjas igazolást kér a társadalombiztosítóban az időseknek járó
buszbérlethez, de otthon felejtette a személyi igazolványát. A pult
mögött ülő tisztviselőnő azonban megértő:
– Gombolja ki az ingét!
Az öreg kigombolja, és előtűnnek a mellkasát borító ősz szőrszálak.
– Nekem ez elég bizonyíték – mondja az zony, és kiállítja az iratot.
A nyugdíjas otthon elmeséli az esetet a feleségének. Mire az zony:
– Miért nem toltad le a nadrágod is? Még rokkantságit is kaphattál volna.