Објавено во Hungary - Наредби во битка - 26 Jun 2017 05:54 - 18
Frissítés: Az első RW már el is indult, Deadulus az indító, szóval lehet ütni a felkelő oldalt itt!
Sziasztok. Végre konkrét tényekkel tudok szolgálni az RW-t illetően. Sikerült megállapodni a szlovák kormánnyal a körforgás ügyében, már be is adták a főellenség javaslatot.
A menetrend a következő lenne:
1. Szlovákia megtámadja Nyugat-Dunántúl régiónkat. Ezzel egyidőben RW-t indítunk Nyugat-Szlovákiában. A direkt csatát mi nyerjük, a felkelést pedig a szlovákok (vagyis a felkelő oldal).
2. Magyarország megtámadja Nyugat-Szlovákia régiót, majd el is foglalja azt.
3. Magyarország megtámadja Pozsonyt, ezzel egyidőben pedig felkelés indul Nyugat-Szlovákiában. A direkt csatát mi nyerjük, a felkelést pedig a szlovákok (vagyis a felkelő oldal).
4. Magyarország megtámadja Nyugat-Szlovákiát, ezzel egyidőben pedig felkelés indul Pozsonyban. A direkt csatát mi nyerjük, a felkelést pedig a szlovákok (vagyis a felkelő oldal).
Ezt követően az utolsó két lépést ismételnénk addig, amíg mindenki teljesíti a küldetést. Ez nagyjából 3 hetet vesz igénybe.
A felkelések természetesen nem 'aki kapja marja' módon indulnának, hanem egy menetrend szerint. Eddig 15-en jelezték, hogy részt vennének az akcióban, a névsor itt található. Az első felkelést Deadulus fogja indítani, azon egyszerű okból, hogy az előző cikkem alatt ő jelentkezett elsőnek. A másodikat pedig az a játékos, aki az előző felszabadításban a legtöbb sebzést vitte be felkelő oldalon. A harmadikat pedig az, aki az előző kettőben összesítve a legtöbb sebzést vitte be. Ergo nem csak az előző csata fog számítani, hanem az összesített sebzésed. Csak azoknak a játékosoknak lesz feljegyezve az ütése, akik az adott csatában a TOP8-ba kerültek (visszaellenőrizni is így egyszerűbb). A táblázatban egyébként a felszabadítások print screen-jei, illetve az eddigi összesített sebzések is nyomonkövethetőek lesznek. Ha valami nem érthető, akkor kérdezz nyugodtan.
A magyar oldalon pedig lehetőleg mindig az vigye a BH-t, aki az előző körben felszabadított, ezáltal csökkentve a költségeket és elkerülve az esetleges BH-párbajt.
Megkérek minden résztvevőt, hogy a fent leírt szabályoknak megfelelően vegyen részt az akcióban! Ha egy felkelést nem az arra 'jogosult' személy indít el, akkor megköszönjük az ingyen csatát, TP-be lesz ütve, és egy nappal később indul a következő.
Mégegy kérés: aki benne van a dologban, azt megkérem, hogy iratkozzon fel az újságomra, hogy legközelebb ne kelljen egyesével küldözgetnem a cikket.
Aki pedig már végzett a küldetéssel (vagy még nem tart ott), azt arra kérném, hogy a szlovák felkeléseket ne üsse magyar oldalon!
Köszönettel,
Jaca

Поддржи
FlyingCangarooBaby JesusAntPrincessDeadalusTarsiBikkin BOZGOR Talan CHEATERGottfried BouillonКоментари (18)
tetszik a buli!
Ez így nem hangzik rosszul, remélem a megvalósítás is sima ügy lesz.
o7 Nagyon köszi a szervezést!
Okos a rendszer, ügyesen és automatikusan szelektálsz a jelentkezők között, nem lehet vita és megvan a motiváció is mások segítésére.
Ha több időt szántam volna az egészre, talán magam is így csinálom.
Lehet még jelentkezni?
Természetesen lehet még jelentkezni!
Akkor én is jelentkeznék a buliba.
koszi
Örülök, hogy sikerült összehozni a szlovákokkal a dolgot.
A lebonyolítás is korrekt, világos. Annyi problémám van csak vele, hogy ez a legtöbb sebzéses dolog még szélsőséges példákat is hozhat (pl.: utolsó perces leütése a másiknak), de remélem nem lesz ebben igazam és mindenki jóhiszeműen, egymás segítésének céljával fut neki a dolognak.
Ja és persze köszönjük a szervezést!
csatlakoznék
JA csak a szlovák RW-ben ütés nem fog medálra menni mert magyarország a másik fél de itt vagyok. a 15 goldot magunk álljuk, ugye?
Ez tök jó, CSAK aki elviszi az RH medált, annak már nem lesz érdeke a további felszabadító csatákba ütni. Így a hátul lévőnek már kurva nehéz lesz RH medált szerezni. Rengeteget kell beletankolnia, mert kevés ember lesz, aki támogassa. (15.-nek rám kerül a sor és többet ütök (1-14 csatában), mint Deadulus az RH medálért és még nem is ütöttem a saját RH medálomért ) Faramuci a helyzet!
Hu nem szeretem ha példának hoznak fel, de azzal, hogy jelentkeztem vállaltam, hogy mindig ütök. Hogy is mondjam, engem nem parasztnak neveltek (attól h alföldi paraszt vagyok ) De 20 ember ha csak 50-60 misit is üt az milliárdnyi mennyiség. Ha szeretnéd fogadjunk, h többet ütök, ha attól félsz csak 1 csatát támogatok és az az első (Volt fesztiválon nem leszek sokat, de tudok tartani egy szintet) Viszont max 1-2 q5 szörpöt áldozok emberenként. Azt viszont nem hagyom, hogy bukjunk
Nem, pont ez a lényeg, hogy mivel sokan vagyunk, elég mindenkitől egy kevés ütés a sikerhe. Gondolok itt egyrészt arra, hogy aki egyszer már megszerezte a medált, az segítse a többieket a későbbiekben is, másrészt pedig arra, hogy ezekben a csatákban a magyar oldalt lehetőleg csak egy ember üsse (az előző felszabadító). Egyébként 2-3 szlovák is megtolja majd a felkelő oldalt, szóval ha van egy kis fegyelem, akkor elvileg magyar segítség nélkül is fel tudnak szabadulni a régiók.
utanna jon a BH-s kuldi, az is motivacio am...
Senkinek sem kell aggódnia, igen erősen túl vagytok biztosítva.
Megállapodásotok van Felvidékkel, s rengetegen is vagytok.