Faπna

Jaca - Весник од Austria -
Lemondás 3.0

Објавено во Hungary - Политички дебати и анализи - 13 Aug 2017 20:21 - 11

Sziasztok. Ezennel bejelentem, hogy a mai nappal én is felfüggesztem a kormánymunkát. A 10%-ok visszautalása ettől a pillanattól kezdve szünetel, a nálam lévő állami aranyakat, összesen 1419,765-öt pedig átküldtem az Elnök úrnak. Elszámolás itt. A barátság Párt-ból, illetve a kongresszusból is kiléptem, a továbbiakban nem kívánok semmiféle politikai pozíciót sem betölteni Magyarországon.

Az okok röviden: Hibáztam, amikor a hetek óta nálunk kufárkodó kanadai Soros Gyurinak nem szóltam, hogy bocs, de emeltünk a vámon. Ezt követően az illetőtől összesen 139716 tégla lett felvásárolva, mielőtt észbe kapott és elkezdett siránkozni. Gyorsan bekamuzott egy 200 ezres eladást, majd a magyar állam ezért 57,5 arannyal kártalanította. Így gyakorlatilag az eredeti árnál 25%-al drágábban, adómentesen szabadult meg a nyersanyagtól.
Valóban nem lett megkérdezve, bár utólag váltottam vele pár levelet a magát az erev legnagyobb téglagyárosának nevező úriemberrel, de sajnos nem sikerült kulturált irányba terelni a szót. Kormányoldalról viszont engem sem kérdezett meg senki, hogy pontosan mi történt, illetve az adójavaslattal kapcsolatos cikkekre, shoutokra sem érkezett érdemi reakció. Emellett kissé pofánköpésnek érzem, hogy chaten már a vám napokon belüli visszaállítása a téma. Hiába a mellébeszélés, Lackó cikke után burkoltan bűnbaknak lettem kikiáltva, nekem pedig ez nem hiányzik.
A napokban állampolgárságot váltok és megpróbálok egy másik országban boldogulni, ezt már amúgy is régóta tervezem. Kívánok sok sikert mindenkinek és elnézést kérek azoktól, akik csalódtak.

Üdv,
Jaca

Поддржи

HuMaViKh4ronRothbart

Коментари (11)

Ez nem o7..... a kongresszus megszavazta a javaslatod,így vagy senki sem bűnbak vagy mindenki az.
nehogymar...
Te beadtál egy javaslatot, ami alapvetően nem hiba. A játék keretein belül egy lehetőség. A hiba ott kezdödött hogy 19 kongresszusi képviselőből 8 vette a fáradságot hogy egyáltalán foglalkozzon vele! A 8 emberből aki egyáltalán rákattintott 5 el is fogadta hogy a teszem azt 60 arany értékü eladásból az utazás ára sem jön vissza (0.6 arany) és akkor ebből még az adó le sem jött. A gond az hogy ez a hisztéria nemzetközi viszhangot keltett és csak azért nem másolom be azt a sürün ismétlödő fröcsögést amit privát üzenetben kaptam mert úriember vagyok. Az igazi probléma ott kezdődik hogy egyre kevesebb azon játékosok száma akik a saját érdekein felül hajlandók tenni a közösségért! Kritikusan alacsony! Sokan ajándéknak nézik a kongamedállt amiért annyit kell tenni hogy 2-3 szavazatot begyüjtenek szavazáskor és aztán 1 hónapig elvannak. Ehez hozzájön hogy a játék fejlesztői ehez még aszisztálnak is. Már a puszta létezés is elég ahoz hogy valaki szavazhasson. Én is hibázhattam hogy nem vétoztam meg a törvényt, vagy hogy nem reagáltam rá de erre már a jelen helyzetben nincs kapacitásom. A vámot egy olyan szintre kellene belőni hogy elvegye a kedvét a külföldi mágnásoknak hogy leverjék az árakat de ne sima behúzás legyen. A történtek ellenére is változatlanul nagyra értékelem a munkádat és köszönöm amit az ország polgáraiért tettél eddig.
1. Az az 5 ember gondolom tisztában volt azzal, hogy a javaslat ki ellen irányul. Nyilván nem ezért lett vám növelve, hogy mindenki jól járjon vele. Azért lett növelve, hogy mi, magyarok jól járjunk vele. 2. A külföldi piacon történő eladáshoz nem kell utazni, elég liszensz-t venni, szóval a 0,6 arany nem játszik. 3. Én nem saját, hanem közösségi érdekből adtam be a javaslatot. Nem én nyertem vele pénzt, hanem a kincstár (egészen addig, amig az az 57,5 arany át nem lett utalva). A javaslatot korábban cikk formájában is indokoltam. 4. Azt elismerem, hogy a kongresszus egy része csak vakon kattintgat, de ne várj csodát, ha az elnöki székből is ilyen javaslatok jönnek: https://www.erevollution.com/hu/country/law/28/Hungary/24937 5. Aki féksereggel termel, az a 10%-os vámra is legyinteni fog, a lényeg, hogy valaki vegye meg a cuccot. Akit próbáltunk elzavarni, az fél tucatnyi országban százezres tételekkel licitált alá folyamatosan az összes többi eladónak. Nem véletlenül csökkent ilyen mértékben a tégla ára.
Iyen apróságokkal mint amit emlitesz nem foglalkozom. 5 goldért nyomtattam, és elment egy javaslatom a 20 ból, semmi egyéb hatása nem volt. Csak a gépek lehetnek hibátlanok, vagy még azok sem. Jól mondod, ha liszenszet veszel akkor nem kell utazni az eladáshoz. Igy viszont a 20 aranyat bukott a 0.6 helyett hogy kiszorult a magyar piacról. Nekem pédául mindegy hogy valaki néhány század vagy ezred forinttal lejebb megy árban. Nem kötelező megvenni azért mert 1k rawon sporolsz 1 forintot. Aki tudatosan vásárol talán tisztában van vele hogy inkább hazai termelőtöl veszi az arút.
Másrészről az hogy védjük a magyar piacot az teljesen rendben van. ha kevés a 10% akkor legyen több, 20 akár 25 is elképzelhető. de az hogy a manageri munka sem jön vissza vele az lehuzás. Az egész magyar kormányt vádolta hogy tolvajok vagyunk, az országról alkotott képet tiporja a sárba.
Igazából ez 3.0. Légyszíves javítsd!Laugh
Ó a francba, korrigálom, bocsi Laugh
Nebasszamármeg. Sad
Tévedni emberi dolog, nem lehetne túllépni ezen a téglás témán? Egy hét múlva már senki nem fog emlékezni rá. Aki a kormánytagokat basztatja, azoknak meg csak annyit tudok mondani, tessék, utánuk lehet csinálni. Meg lehet próbálni, ember felett, hibák nélkül mindent faszán csinálni. Nem fog menni. Most volt egy ilyen baki, de nem dőlt össze a világ. Jaca, szerintem túlreagálod. És te is tudod, hogy a két kezeden meg tudod számolni hány olyan játékos van eMagyarországon, aki képes felelősséggel segíteni az ország kormányzását. És most lelépnél? Nem kéne. Nagyon nem. Történt egy hiba, valami nem lett eléggé átbeszélve. Nyár közepén 40 fokban előfordul az ilyen. Aki meg vádaskodik és támad, az jöjjön és csinálja jobban ha tudja. Nem fogok neked nyavalyogni hogy maradj, de te is tudod, hogy az országnak szüksége van az aktív, politikában jártas emberekre. Aludj még rá egyet.
Kár, mert hasznos ember voltál. A vámemeléssel alapjában egyetértettem, mert az idegen élősködő nagytőkét ki kell innen szorítani, vagy legalábbis alaposan megfejni, ha már a magyar emberek zsírján akar meghízni. A javaslatot mégsem szavaztam meg, mivel eltúlzottnak tartottam a mértékét, és pártcseten sem adtam semmilyen útmutatást rá nézve. Ezzel együtt átment, nem nagy baj. Baj inkább az, ami lett belőle. Kis közösségünk tovább zsugorodik. No még ez sem baj, de nyár végén tessék majd visszajönni!