Објавено во Hungary - Анализа на војување - 18 Jul 2018 15:00 - 14
Sziasztok. Amint azt tudjátok, szerdán megpróbáltuk egy kicsit komolyabban megnyomni a bosnyák csatát. Délelőtthöz képest igen szép sebzést vittünk be, a várt siker azonban elmaradt. Ez önmagában még nem is lenne probléma, hiszen nem ez volt az utolsó harcunk, nem is nyerhetünk mindig. A gond az, hogy ismét előjött, amit kb. minden egyes vesztett csata után elő szoktunk adni: a szövetségesek hibáztatása. Bezzeg, ha ők is odatették volna magukat...
Országunk már legalább 3 alkalommal hagyott ott szövetséget a szövi támogatás vélt vagy valós hiánya miatti sértődöttség következtében. Úgy gondolom, itt az ideje ennek elejét venni, mielőtt ismét elkövetjük ezt a hibát.
Tehát: milyen okok vezethetnek odáig, hogy nem érkezett elegendő segítség?
1. Úgy gondoltam, hogy ha egy délelőtti időpontra szervezünk rohamot, akkor az utolsó fél órára talán több embert tudunk mozgósítani, mint a bosnyákok és áttörjük a falat. Sajnos ők is résen voltak, nem jött össze a kísérlet.
2. Ahogyan azt ti is sejthetitek, a délelőtt legtöbbeknek munkaidőt jelent, Amerikában pedig hajnalt. Ebből adódóan kevesen tudtak becsatlakozni a csatába.
3. A roham ötlete éjszaka jutott eszembe, a szövi cseten is akkor jeleztem. A kormánytagoknak tehát alig 12 órája volt (lett volna) a mozgósításra.
4. DS ellen kellett ütni. Ez az egyik leghatékonyabb fegyver, ami elveszi a támadók kedvét a tankolástól. Kevesebb medálbevétel, kevesebb rang pont... egy átlagos játékos szívesebben üt nélküle, vagy védő oldalon, ezt már más is nagyon jól bemutatta előttem. Nem véletlen, hogy talán nem is vesztettünk direkt csatát az utóbbi egy évben, amikor védő oldalon voltunk.
5. A szövetségünk jelenleg eléggé elfoglalt a csatákat illetően. Mindenkinek van aktív direkt csatája legalább egy 18+ tagországgal. A legtöbb erőforrást pedig (velünk együtt) mindenki a saját csatájára tartalékolja, illetve használja.
A végére hagytam a legfontosabb okot, ami a szövi sebzést befolyásolja:
6. A kormányzati koordináció, illetve szervezés hiánya. Nem csak nálunk, máshol is egyre kevesebben végeznek kormányfeladatokat. Mi ezen a téren még így is jól állunk, bár jóformán csak Gabesz és én maradtunk a kormányból. Ez arra még elég, hogy szervezzünk egy keveset, illetve tájékoztunk titeket, hogy mikor mit kellene ütni. Nem beképzeltségből mondom, de a magyar sebzés a szövi csatákban részben ennek is köszönhető. Viszont jó részben ennek köszönhető az is, hogy nem jön elegendő szövi sebzés. Hiába írom ki a szövi chatre, hogy kellene támogatás, ha egyáltalán elolva a többi diplomata, akkor sem biztos, hogy azt megfelelően közvetíti azoknak a szövetséges játékosoknak, akik amúgy lehet, hogy odatennék magukat értünk, ha megfelelően informálva lennének.
Lényegében tehát egész országokat hibáztatunk pár ember figyelmetlensége miatt. Persze, nyilván lehetne ezen változtatni, ha jelentkezne valaki a kormányba, aki agyalna a terveken, illetve ha lenne valaki, aki venné a fáradtságot és mondjuk a szövi elnököknek és hadügyeseknek, illetve az összes szövetséges század összes tisztjének írna a terveket/kéréseket illetően. Nekem erre vagy időm, vagy kedvem nincs.... hiszen elnöknek is csak kényszerűségből indultam.
Összefoglalva: Mielőtt ilyen komoly elvárásaitok vannak, kicsit gondoljatok bele mélyebben a dolgok hátterébe, illetve abba, hogy mit tesztek a sikerért azon kívül, hogy elolvastátok a felhívást és nyomtátok az ütés gombot. A szövetségesek látványos bevonásához kevés az, hogy egy tucat másik mellett a mi csatánk is látszódik a háborúk fülnél.
Jaca

Поддржи
homersimpsonGottfried BouillonGottfried BouillonGottfried BouillonGottfried BouillonGottfried BouillonGottfried BouillonGottfried BouillonTHE ONEHonfoglaloFlyingCangarooLackoaNemethDandelion MesterDandelion MesterDandelion MesterКоментари (14)
Ja,igaz,igaz. De ! Azért ahogy a Zsóti mondta vót : szopjanak le a szövik....
Ebben mind igazad van, de nekem az a problémám ezzel, hogy
1. én minden ütésem előtt végigfutom a csatákat, hogy hova kellhet legjobb a sebzés. Ez nagyjából egy percet vesz el az életemből, aki ráadásul nálam sokkal aktívabb és csatákat eldönteni képes tank, az biztos ennél jóval többet fordít erre. Ha látom, hogy egy szövetséges ország százmilliárdos sebzésekkel tarkított, szoros csatát vív, akkor oda ütök. Ehhez nem kell semmiféle kormányzati koordináció.
2. Elhiszem, hogy mindenki elfoglalt a saját kis csatáival, de kivételesen ez a mai csata az egész szövetség érdeke lett volna, mert az ellenség gazdasági hátországát jelentő országot tudtuk volna megfosztani úgy a ritka bónuszától, hogy nagyon nehezen tudott volna visszajönni érte. Emellett még a mi szövetségünk több állama is sokkal nagyobb biztonságban lett volna (pl mi és a németek) és gazdasági erőben is nőtt volna a szövetségünk azáltal, hogy megszerezzük a ritka házbónuszt. Más kérdés, hogy nyilván Iránnak, braziloknak nem érdeke, hogy saját fullbónuszra tegyünk szert, mert így náluk termeljük ugyanazt meg és így nekik is lesz pénze belőle. Ha majd lesz egyetlen olyan csata ebben a játékban, amikor komoly bónuszhoz jutásunkat segítik elő milliárdos tankolásokkal a szövetségeseink, akkor visszavonom ezt az állításomat.
Szóval értem, hogy fontos az n+1edik brazil-francia csata vagy a 100 felvonásos Irán-Románia meccs 78. szakasza, de ezek megnyerése vagy elvesztése stratégiai jelentőségében sehol nem lenne attól, ha ma nyertünk volna.
3. DS: Érdekes módon, amikor a törökök vagy a perzsák támadnak DS ellen, akkor valahogy nem jelent ez problémát senkinek. Sőt, ha jól emlékszem, akkor valami DS elleni támadó akciónál akartak minket kirúgni, mert 100 segítség után 1 alkalommal éppen nem mentünk első szóra.
A mi elnökünk akarja mosdatni azokat, akik mellettünk nem ütnek, de ha mi 100ból egyszer nem ütünk nekik eleget akkor pampognak. Eszem faszom megáll. De a legjobb ez: Mielőtt ilyen komoly elvárásaitok vannak. Milyenek? Hogy havonta van egy valamilyen szinten fontos csatánk, és segítsenek már ha szövetségesek? Jaca ne bassz már fel.
Imperator: 1. Akkor te egy mintapolgár vagy Smile Hidd el, hogy nem ez a jellemző. 2. Írtam, hogy a csata vége előtt fél nappal kezdtük el komolyan venni. Ez most úgy néz ki kevés volt a megfelelő szervezésre. 3. Dehogynem, ez mindig probléma. Ami pedig a kirúgást illeti: egészen pontosan egy ember kezdeményezte (a szövi egyik vezetője), aki később aztán visszakozott. Akkor az volt a probléma, hogy egy idézőjeles szövitől akartuk visszavenni a bónuszunkat. Az egy teljesen más történet, de napirenden van az orvoslása, ma ismét aktuálissá vált. Zsolti: Azt írtam valahol, hogy a szövi abszolút nem ludas ebben? Hatékonyabb szervezés kellene a részükről is, ezt elismerem, ugyanakkor mi is tehetnénk többet azért, hogy kapjunk támogatást. A te cikked, de főleg a felhívás a végén nem fogja arra ösztönözni őket, hogy tegyék oda magukat értünk.
Zsolti legyél egy hónapra elnök és akkor megmutathatod!
Már vártam ezt a felajánlást, mindig ezzel jöttök.
Jaca, jó hogy megirtad a cikket. Mert a balkáni (magyar virtus?) hozonges önmagában nem vezet semmi jóra!
Ha az idővel van bajotok, akkor mi a rákos faszért indítjátok olyankor?
Te hamiscseh, ha te itt vagy, hogy merted a nyakamba sózni a járműlassítódat??!
Maximálisan egyetértek Imperatorral!
Kb abba a csatába is több sebzés jön szövetséges részről, amihez nem kérünk segítséget. Szóval ezt ne fogjátok a szervezés hiányára. Simán leszarnak minket...
hadd enhedjem meg magamnak 2 perfre feljonni faszom.
Shame!
Mindenki látta és senki nem tett semmit. https://www.erevollution.com/hu/alliance
Inviting Hungary to 18+