Објавено во Hungary - Финансиски бизнис - 29 Sep 2018 12:17 - 8
Sziasztok. Röviden összefoglalnám, hogy a nyári álom után mit találtak ki a játék fejlesztői, illetve belefűzném a saját véleményemet is.
1. Század megmérettetés
A hétfői napváltásig lehet századot váltani. Most komoly esélyünk van a dobogós helyre, arra kérem az aktív játékosokat, hogy legalább az esemény idejére csatlakozzanak a HHR századba. Anyagilag, illetve presztízs szempontjából is jövedelmező lehet.
Magát az eseményt nem is boncolgatnám jobban, hiszen korábban már volt ilyen. A lényeg: sebezni kell, minél többet és minél nagyobbat :D Cserébe jár majd arany, bazóka, energiaital, szörpök meg minden jóság.
2. A bónuszok számának és elhelyezkedésének megvariálása
Erre érdemes lenne odafigyelnünk, ritka bónuszokat szerezhetünk meg. A dolog lényege, hogy átrendezik az eddigi bónuszrégiókat, tehát minden teljesen új helyre kerül. Lehet, hogy érdemes volna már most elkezdenünk terjeszkedni legalább az eredetik körül annak érdekében, hogy minél nagyobb eséllyel szerezzünk ritka bónuszt.
3. Kezdő edzőterem
Annyi a történet, hogy aki 23 ezer erőpont, illetve 20 ezer intelligencia alatt van, az kapni fog egy új edzőtermet az ezredik napon, amiben ingyen edzhet az előbb említett értékek eléréséig.
4. Új fegyvercég (repülő)
Bevezetnek egy új fegyvernemet, a repülőket. Ezeket be lehet majd vetni tengeri és szárazföldi csatákban egyaránt. Egy repcsigyár felhúzásához szükség lesz Q5 hajógyárra, illetve Q5 heligyárra is.
Ami a nyersanyagigényt illeti: kedden, csütörtökön és szombaton fegyver nyersi, a fennmaradó 4 napon pedig hajó nyersi fog kelleni a termeléshez.
Ami a bónuszt illeti: a fegyver és a hajó bónusz egyaránt számítani fog, és termeléskor az érvényesül, amiből éppen kevesebb van (tehát ha pl. hajóból 80%, fegyverből pedig 40% bónusszal rendelkezünk, akkor a 40%os többlet termelést kapjuk meg gyártáskor, páros és páratlan napokon egyaránt).
Ami a sebzésbónuszt illeti: Ez pontosan meg fog egyezni a hajók, illetve a helik bónusz értékeivel. Ebben csak az a fura, hogy a hajóknak, illetve a heliknek más a sebzésbónusza Q4 szintig. Az sem tisztázott, hogy ehhez társulni fog-e új katonai rang. Meglátjuk...
Konklúzió: Felesleges ezzel foglalkozni, hacsak nincs egy rakat felesleges aranyad. A sebzésbónusz ugyanakkora, viszont a maxos termelés neccesebb lesz (bár tény, hogy valszeg a piacon is jobban el lehet majd adni a repcsiket). Ha fegyvereket akarsz, akkor inkább húzz fel újabb heli, illetve hajó gyárakat.
5. Új felszerelés szett
Az eddigi, bőrszerkónak nevezett 5 felszerelés mellé behoznak még 5 újat, ami katonai felszerelés néven fog futni. Ez valamivel jobb bónuszokat ad, mint a mostani. Egy típusból egyszerre csak egy hordható majd, tehát pl. nem lehet rajtad egyszerre bőr és katonai kesztyű is. A régi felszerelések átválthatóak majd újakká, de ezesetben a szintjük kettővel csökken (tehát pl. a Q5 bőr kesztyűdből Q3 katonai lesz). Ezt a váltást egyébként javaslom is mindenkinek, de csak akkor, ha maxos tárgya van, hiszen a mostani Q5 felszerelés bónusz értéke pontosan megegyezik az új Q3 felszerelés bónusz értékével. A felszereléseket ugyanúgy kék és lila kővel lehet majd fejleszteni, hasonló siker valószínűségek mellett. Q0 katonai felszerelés majd az áruházból lesz vásárolható.
Ezek az újítások mind az ezredik játéknapon fognak jönni, a kapcsolódó táblázatokat (bónuszok száma a variálás után, új felszerelések bónusz értékei) az eredeti cikkben tudjátok lecsekkolni.
6. Második erev szerver
Az ezredik játéknapon startolni fog egy új szerver is. A jelenlegihez képest a következőek lesznek a különbségek:
-nem lesz felszerelés
-nem lesz tengeri csata, ezzel együtt intelligencia és hajó cégek sem.
-variálnak a világtérképen, illetve csökkentik a régiók számát
-lesz egy kevés új dizájn is
Ehhez nem is fűznék túl sokat, talán annyit, hogy akik innen belefognak, azok igyekezzenek egymás alá regisztrálni, hiszen a meghívott utáni aranyak nagy előnyt jelenthetnek, főleg a játék kezdeti időszakában.
Ja, és modit is keresnek. Aki nem tudja értelmezni az angol nyelvű leírást, az ne is próbálkozzon ezzel.
Összegezve: Csatlakozzatok a HHR-be, ha még nem tettétek meg, ha van gyűjtögetett aranyatok, akkor pedig törekedjetek fegyverből az önellátásra, de a repülőkkel ne foglalkozzatok. Talán lesz fejlesztési akció is, a kölcsönöket illetően igyekszem naprakész lenni.
Ha már termeltek eleget, akkor lehet húzogatni a felszereléseken is. Kicsit összecsapott cikk lett, de lényeget talán átadja.
A 10% visszaigénylő form itt található.
A török adóvisszatérítéssel kapcsolatos infók pedig itt olvashatóak.
Jaca

Поддржи
FlyingCangarooLackoaNemethHuMaViGottfried BouillonBikkinBikkinBikkinNightwatcherHUNschonikDeadalusКоментари (8)
hiánypótló
lassan itt van a black friday, szerintem akkor lesz akciós minden, addig égettetik ki az aranyat.....
A repcsik arra lesz jó hogy ha pl a hajó nyersanyag sokkal drágább a vasnal akkor a hajó helyett az olcsóbb repülőgépet gyártom le.
Jaca, az admini cikk nem azt írja, hogy meg fog egyezni a bombázó sebzése a hajóéval s heliével, hanem hogy ugyanakkora szorzót kap vízi és szárazföldi csatákban is. Ezeknek 3x van, az RPG-nek (amely éppúgy univerzális fegyver már most is, mint a bombázó lesz majd) 4x. A bombázóét nem adták meg, de szinte bizonyosan 3x felett lesz, különben nem lenne túl sok értelme.
-Aircraft is weapon which will be able to hit in land and naval wars. This new weapon will have same damage bonus for fight in land and naval.-
Jogos a fütty. Így mondjuk lehet, hogy mégis érdemes lehet beruházni ilyen cégekre.
szerintem is és akkor mindenki bont és ujrázik mindent ha 3 x fellet lesz a szorzoja akkor megszivtam hajó céget a 0-ról kell megcsinálnom
Most öszinten, egszerübb volt leprogramozni, hogy paros/paratlan napokon mas nyersanyag kell a repcsihez, minthogy pl,. mindig vegyesen egybböl is meg abbol is?
köszi a tájékoztatást. Van aranyam bőven a fejlesztésre, nagy meglódulást tervezek, na jó amennyi kijön 4K aranyból.