![Smile](/public/game/smilies/1.gif)
Yayınlanacağı yer Hungary - Savaş emirleri - 18 Jun 2017 12:44 - 18
Sziasztok. Többektől is láttam érdeklődést a felszabadítós küldetést illetően. Pár napon belül én is érdekelt leszek a dologban, úgyhogy megpróbálok megszervezni egy csapatot, ami a küldetés sikeres végrehajtásának megsegítésére lesz hivatott.
Az "A" terv a következőképpen néz ki:
Elfoglalnánk egy cseh régiót, majd a második beütésével egy időben felszabadítanánk. Ezt követően a másodikat szabadítjuk fel és beütünk egy harmadikat (vagy az elsőt) és így tovább.
-Az előző felkelésben a védő oldalon legtöbbet ütő játékos indíthatná a következő RW-t (nyilván, ha ő már megcsinálta a küldit, akkor a 2. legtöbbet sebző). -Az akcióban részt vevők vállalnák, hogy minden egyes felszabadítási kísérletben legalább 50 milliót sebeznek a felkelő oldalon.
-A védő oldalon mindig az előző RW-t indító játékos vinné el a BH-t, ezáltal csökkentve a költségeket (az indítás ugyebár 20 aranyba kerül).
A "B" terv kb. ugyanez, azzal a különbséggel, hogy a felszabadítást egy velünk ellenséges országban kíséreljük meg. Izgalmasabb opció, de több és koncentráltabb sebzést igényel.
A "C" terv pedig az lenne, hogy a szerbekkel pingpongoznánk egyet, azaz ők elfoglalnának egy régiót tőlünk, amíg mi egyet tőlük, utána pedig egyidőben indítanánk a 2 régió felszabadítását. Biztosan van a szerbeknél is pár játékos, aki még nem teljesítette a küldetést. Ez egyébként abból a szempontból lenne kedvezőbb, hogy a felkelő oldalon való ütést a TP-hez számolná, nem pedig az RW-hez, így kevésbé lenne költséges.
Ami kellene:
- A magyar és a cseh (vagy szerb) kormány együttműködése
Erre az "A" vagy "C" terv esetén lenne szükség. Ehhez kell a két érintett kormány beleegyezése is, hiszen amíg ezek a csaták zajlanak, addig sebzést vonnak el az esetleges egyéb TP-s vagy szövis harcoktól, illetve a régiók beütését a magyar elnök/hadügyminiszter tudja csak végrehajtani. Emellett a századvezetőket is meg kellene kérni, hogy a DO-t mindig az éles támadásra és ne a felkelésre irányítsák.
- 11 játékos
Nekik vállalniuk kell, hogy a fent említett szabályokat, illetve a menetrendet maradéktalanul betartják.
Röviden ennyi, a résztvételi szándékot, illetve az egyéb javaslatokat kommentben lehet jelezni.
Ui.: Ne felejtsetek el 10%-ot visszaigényelni!
Jaca
![https://media.licdn.com/media/p/5/005/066/31b/0056479.png](https://media.licdn.com/media/p/5/005/066/31b/0056479.png)

Bağış
AntPrincessGottfried BouillonCasstielCasstielCasstielYorumlar (18)
![](/public/upload/citizen/7350.jpg)
Jelentkezem ![Smile](/public/game/smilies/1.gif)
![Smile](/public/game/smilies/1.gif)
![](/public/upload/citizen/6573.jpg)
én is
![](/public/upload/citizen/2981.jpg)
Részemről okés. A tervre szavazok.
![](/public/upload/citizen/21129.jpg)
3-4 ember már elég a b-tervre.
![](/public/upload/citizen/521.jpg)
érdekelne
![](/public/upload/citizen/16503.jpg)
engem is
![](/public/upload/citizen/16140.jpg)
detto
![](/public/upload/citizen/1259.jpg)
Benne vagyok. De miert kell 11 ember?
![](/public/upload/citizen/1884.jpg)
Most, hogy mondod, nem tudom, miért írtam fix számot
Amúgy lehet több is, de szerintem minimum 10 kellene, minél többen vagyunk, annál biztosabb és olcsóbb a felszabadítás.
![Laugh](/public/game/smilies/3.gif)
![](/public/upload/citizen/6738.jpg)
Jelentkezem én is, részemről mindegy h melyik terv lesz.
![](/public/upload/citizen/2818.jpg)
Engem is érdekelne egy ilyen dolog, de szerintem ugyanezt megcsinálhatjuk a kb lakatlan Szlovákiával és/vagy Ausztriával is. Ezekben az esetekben nincs szükség a magyaron kívül semelyik kormány jóváhagyására.
![](/public/upload/citizen/1884.jpg)
Én pont amiatt gondoltam a csehekre, mert nekik van egy valamire való sebzésük, ami segítené a felszabadítást. Az osztrák vagy a szlovák is egy járható út, bár ezesetben fegyelmezettebb ütésre lesz szükség, mert csak a mi sebzésünkön fog múlni a felszabadulás.
![](/public/upload/citizen/0.jpg)
Én is benne vagyok!
![](/public/upload/citizen/12657.jpg)
Csináljuk! ![Smile](/public/game/smilies/1.gif)
![Smile](/public/game/smilies/1.gif)
![](/public/upload/citizen/0.jpg)
Beszállok
![](/public/upload/citizen/12843.jpg)
ha sikerül akkor szerintem mindegyik eMagyar játékosnak tetszik
![](/public/upload/citizen/1259.jpg)
Jaca ha sokan vagyukn nem biztos hogy olcsobb, mert 10szer kell masoknak segiteni, es sok embert nehezebb koordinalni, es mindig lesznek hianyzok...
![](/public/upload/citizen/7350.jpg)
Na ma megpróbálom elindítani, talán sikerül...